Tavaszt váró cinege

Február végén járunk. Egy dalos cinege már a tavasz érkezését várja, csodálatos énekét messzire sodorja a gyenge szellő. Hónak nyoma sincs, bár a következő napokban hullhat még egy kevés.

Ez a színpompás kis madár, amit becézve kékcinkének is hívnak, nem csak szép hanem hasznos kis rovarpusztító madarunk, ugyanis fiókáit kizárólag állati táplálékkal eteti. Mivel fészkét faodvakban rendezi be, szaporodása különféle természetes és mesterséges erdőkhöz kötődik. Emiatt érdemes kihelyezni mesterséges fészekodvakat számára, így gyakori vendégünk lehet, ha pedig a hideg idő beálltával madáreleséget is kiteszünk nekik nagyon hálásak lesznek!  Érdekessége, hogy bár kis méretű madár, termete ellenére meglehetősen agresszív más madarakkal szemben, illetve hogy a fészke és fészekalja is nagy (méretéhez képest): 6-14 tojásból is állhat.

Magyarországon védett!
Eszmei érték: 25 000 Ft