Peremfelhő születése (2020.06.29.)

Nem igazán számítottunk heves eseményekre ezen a délután, hiszen az erőteljesebb cellákra inkább az ország keleti felében voltak jó feltételek. Valamikor kettő óra magasságában egy multicellás rendszer épült ki a Duna vonalában, amely valamikor kettő óra magasságában közelítette meg a Cserhát térségét. A rendszerben aktív zivatarok sajnos rengeteg energiát veszítettek útjuk során ezért egyre kevesebb volt az esély arra, hogy látványos pillanatok részesei lehessünk.

Már azon tanakodtunk, hogy hazafelé vesszük az irányt és nem várunk tovább, de hirtelen erőteljesebb felhőalapok rajzolódtak ki a távolban és egyre sejtelmesebbé változott a horizont.

Valami készül, futás!! 🙂

Rövid idő leforgása alatt erőteljes csapadékhullás kezdődött mellettünk, és igen érdekes, heves zivatarokat idéző felhőformák alakultak a hátoldalon.

Kevés a fény, de így is szép a látvány

Szinte pár perc leforgása alatt peremfelhő épült a csapadékfal peremén, nagyon jó élmény volt ezt figyelemmel kísérni.

A zivatart erőteljes lecsapóvillámok díszítették, a Cserhát nyugati oldalán felhőszakadást produkált.

A cella egyébként egy gyorsvonat sebességével haladt északkeleti irányba, és rövid idő múlva végzett is vele az erőteljes szélnyírás. A Mátrától keletre még igen aktív volt a légkör, további zivatarok pattantak ki az Északi-középhegység térségében. A lent látott képeken jól kivehető, hogy milyen magasra törtek a Cb-k csúcsai, jóval az üllő fölé emelkedtek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük