A 2020-as év összefoglalója

Újra eltelet egy év, elérkeztek az ünnepek. 2020-ra mindenki biztosan emlékezni fog majd, ennek okát nem hiszem, hogy ecsetelgetni kellene. Számomra is emlékezetes lesz majd ezen bejegyzés és videó összeállítása mivel az ominózus vírus társaságában raktam össze a kész anyagot. Igaz, nálam komolyabb tüneteket nem produkált a dolog, íz és szaglás vesztésen kívül nem jelentkezett semmi más, ennek ellenére a karácsonyi ünnep szűk családi körben telik a hatósági karantén miatt. Ez egy ilyen év, így kell elfogadni, reménykedünk abban, hogy az előttünk álló új esztendő már vidámabb napokat tartogat majd mindenki számára. (ehhez jó lenne ha az időjárás is hozzájárulna már végre, a ködös nyirkos napokat hóesés és hideg váltaná fel…)

No de nézzük csak meg milyen év is volt a 2020, milyen érdekességeket láthattunk a mögöttünk álló hónapokban?

Az év eleje és vége nem sokban különbözött egymástól hiszen nagyon sok napot uralt nagy ellenségünk, a tartós hidegpárna. Persze az alacsonyan szétterülő rétegfelhőzetnek is megvan a maga szépsége, csak legyen időnk állandóan a hegyvidéki területekre utazni és a takaró fölé kerülni. Sajnos az emberek nagyobb része hidegpárna alatt tölti a ködös napok legnagyobb részét ahol iszonyatos légszennyezettség, nulla látótávolság, nyirkos csúszós tereptárgyak, és állandó szürkület uralkodik. Egy idő múlva, ebben a szűnni nem akaró katyvaszban nagyon sok ember kerül a depresszió és egyéb betegségek fogságába, nem is igazán tudja senki, hogy valójában mi miatt indult el ez a negatív folyamat. Igen, ha egy picikét is figyeli magát valaki hamar rá fog jönni, hogy kedélyállapotunk hatalmas mértékben függ az időjárástól! Ez a hidegpárnás, hó és száraz hideg nélküli periódus kifejezetten hangulat gyilkos tud lenni, érdemes ilyenkor kiemelten odafigyelni magunkra. (nálam a D vitamin folyamatos pótlása, és a rendszeres mozgás teljesen karban tartja ezt a dolgot, javaslom mindenkinek próbálja ki, senki sem fog csalódni)

Akkor vágjunk bele és pár mondattal jellemezzük a mögöttünk álló hónapokat:

Január hónapban nem kellett sűrűn a hidegbetörések peremén kialakult hózáporokhoz rohannunk, konvektív eseménnyel nem igazán volt dolgunk. Be kellett érni a hidegpárna illetve zúzmara szépségeivel melyekhez olykor látványos naplemente is párosult. Mindösszesen 10 mm csapadékot mértünk ebben a hónapban, a legmagasabb hőmérséklet 11, a legalacsonyabb pedig -9.4 fok volt Pásztó városában. A hónap átlaga -1,4 fok volt.

Februárban aztán megmozdult egy kicsit a légkör, egy-két gyengébb hózápor, aprószemű jéggel kísért zápor is kialakult bár nem ezek a napok jellemezték ezt a hónapot sem. A 32 mm csapadék mellé szélsőségesen meleg, +4.9 fokos átlaghőmérséklet párosult. A legmelegebb értéket 26-án mértük amikor 16,5 fokig emelkedett a napi maximum hőmérséklet, de meglepően meleg volt február első napján is amikor 15,4 fokot mértünk.

Március hónapban több havat láttunk, mint a mögöttünk álló téli időszakban. A korán beköszöntött tavasz sajnos hamar virágba borította a gyümölcsfákat, a hónap végén érkező havazás teljesen tönkre tette az idei évre várható termés nagy részét. Összesen 42,6 mm csapadék hullott, a hónap átlaghőmérséklete 6,5 fok volt. A legmelegebb nap 20-án volt ekkor 21,7 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála.

Az április végre viszonylag bolondosra sikerült, hózápor, zápor, és az év első zivatara is kialakult ebben a hónapban. Ettől függetlenül igen kevés csapadék jellemezte ezt az időszakot, hiszen mindösszesen 12,1 mm csapadék hullott térségünkben. A hónap legmelegebb napján 25,1 fokot mértünk ( 17-én) de, 20 fok feletti maximum hőmérséklet 17 napon alakult ki. Az átlaghőmérséklet 11,3 fok volt.

A száraz, csapadékhiányos időjárás májusban is folytatódott, igen kevés konvektív csapadék alakult ki térségünkben. Egyik reggel látványos hullámok jelentek meg az égen, zivatarok csak igen kis számban fordultak elő ebben a hónapban. Nagyon kevés, 21,8 mm csapadékot hullott, az átlaghőmérséklet 13,8 fok volt.

A június hónap aztán fordulópontot hozott a csapadék terén, a havi átlag duplája hullott le városunkban. (138,6 mm) A konvektív csapadékot produkáló zivatarokat felhőszakadás, villámárvíz, tuba, peremfelhő és látványos villámshow is követte, 18-án 30 perc leforgása alatt 40 mm eső hullott Pásztó városában. A hónap átlaghőmérséklete 19,6 fok volt.

Júliusban is maradt a csapadékos időjárás az átlagot valamelyest meghaladó 86,2 mm esett le összesen. A hónap elején világító felhők jelentek meg a nyugati horizonton, majd ezt követően a NEOWISE üstökös díszítette az esti égboltot. A hónap átlaghőmérséklete 20,9 fok volt.

Augusztusban az átlagnak megfelelő csapadékmennyiség hullott( 52 mm). 22,2 fokos átlagával az év legmelegebb hónapja lett, 30 fok feletti hőmérsékletet 14 napon regisztráltunk, a legmelegebb napon 34.8 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála. Tuba, zivatarlánc, és közeli lecsapóvillám tette változatossá ezt a hónapot, de idő hiányában viszonylag kevés napot töltöttünk a viharok társaságában.

Szeptember a meglepetések hónapja volt több szempontból is. A havi csapadékmennyiségben nem jelentkezett sok hiány, 44,2 mm esett le térségünkben. Azt viszont mindenképp meg kell itt jegyezni, hogy a teljes csapadékmennyiség nagy része (33mm) három nap alatt jött le, ami nem éppen tekinthető arányosnak. A hónap átlaghőmérséklete 17,4 fok volt, az első felében igen meleg értékeket mértünk. 30 fok fölötti maximumot 5 , 25 fokot meghaladót pedig 20 nap mértünk ami igencsak szélsőségesnek tekinthető az első őszi hónapban. A meleg hőmérsékletekhez heves és szupercellás zivatarok is társultak, nyarat idéző időjárás uralkodott ebben a periódusban.

Október hónapban ismét csapadékosabbra fordult az idő, a havi mennyiség több mint duplája landolt a merőben. (96 mm) A 18 csapadékos napot, 11,5 fokos átlaghőmérséklet kísért. A legmelegebb nap 3-án volt, ekkor 25,9 fokig emelkedett a maximum hőmérséklet. Ezen a napon (az esti órákban) egy konvektív rendszer érte el Balaton térségét, de 14-én már megérkezett az első havazás a Mátra magasabban fekvő területeire.

November hónapról nem túl sokat lehet írni. 26 mm csapadék, köd, nyirkosság és hidegpárna. A hónap átlaghőmérséklete 4,5 fok volt, a legmelegebb napon 15,7 fokig emelkedett a hőmérséklet. A ködös reggelekről, és a hidegpárna feletti látványról hoztunk akkor nektek pár látványos felvételt.

Decemberben szinte semmit sem változott időjárásunk, maradt a szürke egyhangúság. Bár a Mikulás érkezését megelőzően megenyhült időjárásunk, és kettő napon 12 fok fölé kúszott a a maximum hőmérséklet, ezt követően maradt a borongós, párás, nyirkos periódus ami jelenleg is tart. Már csak 5 nap van hátra 2021-ig, eddig 19,3 mm csapadék hullott, és a hónap átlaghőmérséklete 3,7 fok volt. A következő napokban van még kilátás csapadékra (inkább eső), és a hőmérséklet is emelkedhet, ezért ezek a számok változni fognak még.

A következő bejegyzésünkben az évzáró videónkat tekinthetitek meg, amely idén először kizárólag time-lapse videók felhasználásával készült. Nagyon megszerettük a time-lapse fotózás világát, hiszen egy teljesen új oldalát láthatjuk az időjárás gyermekeinek, csodás világba kalauzol el minket a gyorsan pergő események látványa.

Nagyon köszönjük, hogy velünk tartottatok ebben a nagyon nehéz időszakban is!

Szélsőségesen Boldog, Vírus és Karanténmentes Új Évet Kíván Csapatunk, tartsatok velünk 2021-ben is! 🙂

Köszönettel: Tárnai László, Lőrincz Vince, Lőrincz Norbert (Ozoróczki Péter, Tábi Brigitta)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük