Zivataros télvége (2026.02.24.)

A mögöttünk álló hónapok igen változékony időjárási helyzeteket formáltak, amiben a napsütés igen kevés helyet kapott. Ezt akár negatív szemmel is nézhetnénk, de a mögöttünk álló száraz év tükrében erre nagyon is szükség volt. A természet szinte minden csepp vizet visszatartott amit pára,köd és persze csapadék formájában szépen lassan a visszaadott a talajnak, élővilágnak. Nagyon pozitív változás ment végbe a téli hónapokban, aminek kiemelten hálásak lehetünk. A patakok újra megteltek, a talaj ismét a víz éltető energiájától virul.

Ezt a borongós, párás időjárást, egy hidegfront hatására kialakuló konvektív két nap zárt le, mely helyzetben első nap a Dunától nyugatra, majd tegnap az Északi-középhegység középső területein is zivatarok alakultak ki. Erről a konvektív napról pár fotót is hoztunk nektek, a következő képeket Eger mellett készítettük.