Csapatunkkal történt 2020-ban kategória bejegyzései

Nem mezociklonális tuba Salgótarján térségében

Tegnap délután egy igen látványos jelenségre lett figyelmes csapatunk. Mivel nem egy tervezett viharvadászatra készültünk, fényképezőgép hiányában egy mobil telefon segítségével sikerült lencse végre kapni a képeken látott felhőtölcsért.

Egy éppen erőt merítő zivatar felhőalapjából indult útjára ez a huncut kis fickó, forgó mozgása szabad szemmel is nagyon jól kivehető volt.

Tuba a Gorkij lakótelepről, Salgótarjánban

A tubára fókuszálva ugyan sokat romlott a kép minősége (a digitális zoom hatására), de még így is jól kivehető volt viszonylag határozott körvonala.

Sajnos az épületek miatt nem igazán láttuk hogy földet ért-e a tölcsér, ezért bizonyíték hiányában tornádóról nem beszélhetünk, de nem is zárható ki annak lehetősége.

Rövid idő elteltével a sok-sok meleg levegőt felfaló cella hatalmas esőbombát indított útjára, Salgótarján északi részén felhőszakadás kezdődött.

Multicellák napja

A mögöttünk álló vasárnap igen aktív zivatartevékenység volt az ország legnagyobb területén. A napközben kialakuló multicellás rendszereket jég, viharos szél és felhőszakadás követte. Az országban többfelé potyogtak dió méretű jégszemek, a rendszert megelőző kifutószelek többfelé fákat csavartak ki.

A délutáni órákban egy erőteljes rendszer érkezett Gyöngyös térségébe, ahol hatalmas felhőszakadást zúdított a városra. A Mátra fölé érve újabb cellák törtek a magasba, friss ropogós zivatarok születtek.

Pár perc elteltével elengedték a csapadékot is pár látványos lecsapóvillám kíséretében.

Ezen rendszer északi irányba folytatta útját, a hátoldalán néha látványos felhőket épített, sokszor jégsáv is megfigyelhető volt.

A zivatarokat követően nyugalomba került a légkör, de az éjszakai órákban egy újabb rendszer épült ki a Duna vonalában. Ez a rendszer eszméletlen villámtevékenységet produkált, pár villámfotót mi is készítettünk Jobbágyi térségéből.

Még távolabb tőlünk a rendszer, de folyamatos benne a kisülés.

Egy óra elteltével már jóval közelebb volt hozzánk, csodaszép lecsapóvillámok járták táncukat.

Az egyik legjobb pillanat..

Peremfelhős zivatar Kisbágyon térségéből

Tegnap délutánra narancs riasztás rendelt el az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok kialakulásának lehetősége miatt. A várt zivatarrendszer illetve a szupercellás konvekció a kevés energia miatt nem igazán aktualizálódott, ellenben a délutáni órákban a főváros felett erőteljes zivatarképződés kezdődött. Ez a rendszer szépen lassan északkeleti irányba mozdult, és egyre erőteljesebb csapadékhullást generált.

Csapatunk Kisbágyon irányába vette ez irányt. Egy jól ismert helyre siettünk, ahonnan igen jó panoráma nyílt a nyugati horizontra. Már az autóból láttuk, hogy nagyon jó pillanatok következhetnek, szerencsések lehetünk. Izgatottan fordultunk le a földútra, nem sok időnk volt már hátra. A telefonra érkező adatok alapján már 20 km-re voltak a cellában dolgozó villámok és nagyon gyorsan közeledett felénk. A domb tetejére érve szinte kivágódtunk az autóból, csodaszép látvány fogadott minket.

Nem sok időnk hátra, nagyon közel volt már hozzánk.

Az állványt szinte villámgyorsan felállítottuk, a time-lapse fotózás is kezdetét vette. Szinte ebben a pillanatban gyenge eső kezdődött, reménytelennek tűnt, hogy percekig itt tudunk majd maradni.

A rendszer tovább közeledett és egyre erőteljesebb peremfelhőt épített ki maga körül. A látványhoz képest igen gyenge villámtevékenység követte útját, ettől függetlenül csodálatosan festett.

Mint egy erdei gomba.. 🙂

Ettől a pillanattól számítva már csak nagyon kevés időnk volt hátra, így őrült fotózás vette kezdetét. A villámok ekkor már teljesen megszűntek, érdekes volt dörgés nélkül látni egy ilyen gyönyörűséget. Egy-két panoráma fotót is sikerült összehoznunk, őket láthatjátok a következő képeken.

Egyre látványosabb, és egyre közelebb
Itt volt a legszebb..

A csapadéksáv egyre hangosabb morajjal közeledett felénk, mi pedig gyors vágtába robogtunk az aszfalt út irányába. A radar szerint a rendszer hátoldalán még mindig aktív cellák keletkeztek, ezért déli irányba indultunk. Nem kellet sokat autóznunk, újabb látványos pillanatban volt részünk.

Aszód térségében

Ezek a cellák már teljes némaságban mutatkoztak, egyetlen kisülés sem kísérte őket.

A rendszer utolsó aktív cellája, egy erőteljesebb zápor..

A Cserhátban áthaladó záporok viszonylag sok csapadékot pakoltak le a térségben, alacsony szintű párafelhők takarták be a nyugati oldalt.

A rendszer hátoldala még ekkor is igen pofásan festett, huncut színekkel köszönt el tőlünk…

A vadászat alkalmával több time-lapse videó is készült, de ezeket majd csak az év végi összefoglaló videóban osztjuk meg veletek! 🙂

Május végi zivatarok

Utolsó tavaszi hónapunk is döntő többségben igen száraz időjárást produkált, de az utolsó napokban végre egyre több zivatar áztatta az erősen megrepedezett, csapadékra szomjas földeket. Mivel a nappali hőmérséklet nem igazán emelkedett 20 fok fölé, a zivatarok legnagyobb része gyenge villámtevékenység és apró szemű jég kíséretében érkezett hozzánk.

Térségünket sajnos nagyon elkerülték a nagyobb csapadékot adó cellák. Szinte minden esetben csak érintőlegesen kaptunk pár milliméter esőt amely képtelen volt enyhíteni az aszályos helyzeten.

2020.05.26. – Zivatar a Mátra felett

A záporok és zivatarok csak igen kis területre korlátozva locsoltak, ezeken a területeken azonban 5-10 mm eső is hullott apró szemű jég kíséretében.

2020.05.25 – Zivatar apró szemű jég kíséretében

Az előző képen látott zivatart követően igen érdekes, függőleges fényoszlopokat is láthattunk, amit a fentről érkező nap sugarai keltettek életre.

Egyik nap egy igen látványos gyenge zivatar öntözte Pásztó városát, csodaszép képet festett a nap által megvilágított csapadéksáv látványa.

Számtalan csodaszép pillanatot éltünk át a mögöttünk álló napokban, rengeteg képet illetve time-lapse videót készítettünk kisebb-nagyobb sikerrel. 🙂

2020.05.25. – Zápor

Sajnos a mögöttünk álló időszakban igen kevés időnk volt a rengeteg képanyag feldolgozására, így a szokásos time-lapse videónk még várat magára. Mivel az előttünk álló periódus is zivataros napokat tartogat, nagy valószínűség szerint csúszni fogunk a videó anyagok közzétételével.

Reggeli hullámok

Nem mindennapi látvány előzte meg a ma reggel nyugat felől érkező záporokat. A csapadéktömb elején kialakuló felhők hullámokat formáltak, olyan volt mintha egy idegen világba csöppentünk volna. Nagyon jó lett volna egy ehhez hasonló time-lapse videót készíteni a pillanatról, erre azonban most nem volt lehetőségünk.

Egy négy képből összetákolt panoráma fotót is készítettünk amin nagyon jól kivehető a felhőzet érdekes struktúrája.

Földöntúli felhők