CSODÁLATOS LECSAPÓ VILLÁMOK ÉJSZAKÁJA – A látványos kisülések

A késő esti órákban erőteljes keletkezés indult a Cserhát, és a Mátra vonulatai feletti. A Cserhát felett kialakuló Cb valamikor fél tíz környékén került aktív állapotba, ekkor még a nap lemenő fénye is látható volt alatta. Ebben az időszakban már igen aktívan szórta a lecsapó villámokat.

Egy 20 perc elteltével a zivatarfelhő egyre robosztusabb tornyokat emelt a magasba, és a megsokasodó villámok fényeiben elégedetten bámultuk az égi játékot:

Ahogy a villámok cikáztak arra lettünk figyelmesek, hogy a magasba törő cumulonimbus teteje is szikrázni kezdett, és egyre több lecsapó villám jelent meg a zivatarfelhőn kívül is. Volt olyan, amely a zivatarfelhőtől több kilométerre ért földet, így még a fényképezőgép látómezejébe sem esett bele. Ekkor születtek a legszebb fotók, mi pedig ledermedve néztük a felejthetetlen pillanatokat.

A Mátra oldalán kialakult cellából is sikerül pár szép fotót készítenünk, de ez már jóval messzebb volt tőlünk:

Csodálatos lecsapó villámok éjszakája – A kezdetek

Kedden is folytatódott a számunkra mozgalmas időjárás. 🙂 A délutáni órákban magasra törő gomolyfelhők jelentek meg az égen:

Egy time-lapse videón a lassan kialakuló gyenge zivatarról:

Ebben az időszakban még nem igazán tudott erőteljesebb zivatar kialakulni térségünkben. Egy-két rövid ideg életben maradó, és gyenge villámtevékenységgel járó tömb azért megmutatta magát az Északi-középhegység csúcsai felett.

Egy újabb time-lapse erről a celláról:

Egy gyenge szivárványt is kialakult:

A sötétedést követően még nem gondoltuk, hogy egy igen izgalmas éjszaka előtt állunk. Folytatás a következő bejegyzésben.

Heves zivatar is kialakulhat az Alföldön, illetve a középső országrészben!

Ma és holnap is többfelé várható zivatar. Reggel, délelőtt még csak néhol, ezt követően azonban mindegyik országrészben számítani lehet zivatarokra. Éjszakára mérséklődik a zivatartevékenység, de teljesen várhatóan nem szűnik meg. Az intenzívebb csapadékgócokban rövid idő alatt 20-50 mm, néhol 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat, illetve nagy méretű jég és 60-80 km/h-s széllökésre is van esély. Heves zivatar kialakulásához – melyben a szélrohamok esetleg meghaladhatják a 80-90 km/h-t, illetve a jégméret a 2-3 cm-t – az Alföldön, illetve középső országrészben mutatkoznak jobb feltételek.

2019.06.18. 09:33 Országos Meteorológiai Szolgálat

Forrás: met.hu

Melegrekordok napja (2019.06.16.)

Június 16-án vasárnap az érkező front előtt még magasra emelkedett a hőmérséklet, így az országos napi maximumhőmérséklet rekord megdőlt, a fővárosi rekord pedig beállításra került.

Alegmagasabb hőmérsékletet Kiskunhalason mértük, ahol 35,7 fokig melegedett fel a levegő, így a 2002-ben ugyancsak Kiskunhalason mért 34,8 fok már a múlté. A fővárosban Újpesten volt a legmelegebb 34,3 fokkal, amely megegyezik az 1986-ban Krisztinavárosban mért értékkel.

A vasárnapra virradó éjszaka több állomáson is trópusi éjszaka volt, hiszen nem csökkent 20 fok alá a hőmérséklet. Az országos legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord a Fonyód állomáson mért 22,6 fokkal megdőlt, eddig a legmagasabb érték 22,2 fok volt, melyet 2002-ben Pécs Árpádtetőn regisztráltunk. Budapesten is megdőlt a napi legmagasabb minimumhőmérsékleti rekord, ugyanis Lágymányoson 22,5 foknál nem volt hidegebb, a korábbi rekord 21,6 fok a 2002-es évből, szintén Budapest Lágymányosállomáson volt.

Cikk: met.hu

Záporos, zivataros hétkezdet

A vasárnapi naphoz hasonlóan hétfőn is folytatódott a záporos, zivataros időjárás, de heves kísérőjelenségek már jóval kevesebb helyen fordultak elő. A felhőszakadásokat produkáló cellák leginkább a délnyugati országrészben mozogtak, ahol 40-70 mm csapadékot is kiadtak magukból. ( Vaskúton közel 70, Szekszárdon 44,  az idokep.hu információi alapján)

A képen látott csapadéksávot Hatvan térségében figyelhettük meg. Ez a tömb nem produkált villámokat (így nem beszélhetünk zivataról csak záporról) ellenben elég intenzív csapadékhullást produkált a környéken.

Látványos zápor Hatvan térségében

A záporról készült time lapse videón igen látványos, a csapadéksávot övező felhőzet örvénylése:

20 perc elteltével is bőven hullott még csapadék a szinte egy helyben kipukkadó záporból, de már gyengülőben volt:

Még hullik a csapadék, de már gyengülőben..

Eközben mögöttünk (déli irányba) újabb záporok, és gyenge villámtevékenységet produkáló zivatarok pattantak ki:

%d bloggers like this: