Zimankó körút a -27 fokos hidegben Zabar térségében

A kora reggeli órákban útnak indultunk, hogy részesei lehessünk az idei év talán leghidegebb reggelének. Pásztóról indulva Zabar irányába vettük az irányt, ahová Pétervására településen keresztül jutottunk el. Indulásunk pillanatában -17 fokot mértünk az otthoni állomáson, amit igencsak hidegnek éreztünk, főleg amikor a kerti kapu fém kilincséhez egy pillanatra még az ujjunk is odafagyott.

Pétervására városához érve egyre lejjebb esett a hőmérséklet, néhol már -22 – -24 közötti értékeket is mértünk. A város határában lovak legelésztek a szibériai hidegben, nem igazán zavarta őket a fagyos levegő.

A nap ekkor már megvilágította a térség magasabb csúcsait, a leghidegebb percek következtek. Rövidke autózást követően egy igen hideg völgyhöz értünk, itt már -25 fokot mutatott az autó hőmérője.

7:15 magasságában pillantottuk meg Zabar település házait, a lakott területet jelző tábla előtti rövidke egyenesben már -27 fokra esett a hőmérséklet.

A település Cered felé eső oldalán kiszálltunk az autóból egy pár fotó erejéig, és a hóba gázoltunk. Ekkor szembesültünk azzal, hogy ebben a térségben 30-40 cm vastag hótakaró borítja a tájat, ami igencsak hozzájárult a szélsőségesen hideg hőmérséklet kialakulásához.

Egy extrém hideg reggel Zabarban

Az autóba ülve egy igen érdekes jelenséggel szembesültünk. Az autónk alapjárata a megszokotthoz képest magasabbra kúszott, az extrém hideg levegő hatására hidegindítási fázisba került.

Folytattuk utunkat Cered települése felé, a hőmérséklet gyakorlatilag semmit sem változott. Egy fiatal fákkal beültetett terület mellett leparkoltunk egy picit, és „élveztük” a fagyos pillanatokat.

Cered községébe érve a hőmérő továbbra is -27 fokon állt, semmit sem melegedett a hőmérséklet. A települést elhagyva aztán mesébe illő látvány tárult elénk, régen nem látott téli tájon haladtunk tovább. Szebbnél szebb pillanatok következtek, nehéz eldönteni mely képeket mutassuk meg nektek. 🙂

A mai reggel igencsak érdekes pillanata volt egy Zabarban motorozó emberke, aki a -27 fok ellenére két kerekű társával vágott neki a nagyvilágnak. Ezt a felvételt hamarosan láthatjátok összefoglaló videónkban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük