Csütörtökön többször erősen megnövekedett a felhőzet, eleinte a Dunántúl északi felén, majd másutt is kialakultak záporok, hózáporok, melyeket helyenként viharos széllökés kísért. A hőmérséklet csúcsértéke 6, 9 fok között alakult
Ha a hózáporos élményeinkkel kapcsolatban egy emlékezetes napról kellene beszélnünk, ez az esemény mindenképp ott lenne a toplista elején. A délutáni órákban kedvenc „vadlesünkre” a Pécs-kő tetejére siettünk ahol nagy izgalommal vártuk a hózáporok érkezését. Út közben az autó ablakából pár igen látványos felhőalapot is sikerült elcsípni, öröm volt látni a kora tavaszi konvekció munkáját.
Már nem voltunk túl messze a szikla tetejétől és a következő pillanatban nagypelyhes hózápor kezdődött. A szél egyre erősebb lett a hópelyhek szinte vízszintesen, hófehér csíkokat húzva törtek utat a csupasz erdő fergetege között. Tovább gyorsítottuk a tempót, szerettük volna azt az élményt a szikla tetején is élvezni. Végre felértünk, ekkor volt legintenzívebb a csapadék hullás.
Nem telt el sok idő, és hóesés által kialakult szürkeség hamarosan a visszájára fordult. A felettünk áthaladó hózápor semmivé lett, csodaszép látvány tárult elénk.
A környéken áthaladó hózáporok többfelé festették fehérre a távoli dombokat, ez Nagybátony térségében volt a leglátványosabb.
Eközben hózápor-hózáport követett és alig volt olyan perc a szikla tetején, hogy ne hullott volna hópehely a fejünk tetejére. A hideg levegő mellé erős szél is párosult, de nem igazán tudta elvenni a jókedvünket.
A körülöttünk fekvő táj látványa pillanatról-pillanatra változott. A távolban néha napsütötte dombok kontrasztos fénye bukkant elő, nemsokkal később már a sűrűn hulló pelyhek vették át az irányítást. Amikor mindkettő együttesen formálta a kilátást, felejthetetlen élményben volt részünk.
A nap egyre lejjebb került a horizonthoz, a hózáporok gyengülni kezdtek. A felhők alapja egyre alacsonyabbra került mi pedig a gyorsan robogó fellegek részévé váltunk.
Ebben a bámulatos helyzetben készült el egyik kedvenc fotónk, sokáig használtuk weboldalunk bélyegképeként is.