Jégvert gólyák, egy önfenntartó multicella villámai (2021.06.10.)

Csütörtök délután egy igen masszív cella alakult ki Hatvan déli oldalán amely felhőszakadást, és nagyobb mennyiségű jeget is produkált a térségeben.

Egy radarkép kivágat a metnet.hu archívumából

Ebben az időben mi a cellától északra helyezkedtünk el, ahol a viszonylag fényszegény környezetben egy fotót is készítettünk a zivatarról. A hátoldalán látható fehér sáv jelezte a jégszemek jelenlétét is, ami látszólag nem túl nagy területet érintett.

Ez a bámulatos cella kb. fél óra leforgása alatt le is épült, útját sok-sok víz,

Felhőszakadás után..

nagy mennyiségű jég,

és egy bálákkal tarkított földön száradó, csapzott gólyák csapata jelezte.

Ez a jeges terület egyébként igen kicsi területre korlátozódott, a jég megjelenése és eltűnése között kb. 500 métert mértünk egy teljesen egyenes autóúton.

Míg ez a zivatarzóna dél felé elhagyta a térséget, a Mátrában újabb tornyok épültek.

Újabb zivatarok a Mátrában

Ezt követően hazafelé vettük az irányt mivel úgy gondoltuk, hogy a mai napra véget értek a konvektív dolgok. Ebben, a késő délutáni órákban kialakult hajszálvékony zápor is megerősített minket, de mint utólag kiderült, tévedtünk…

Az éjszakai órákban egy gyenge aktivitást mutató multicellás rendszer lépett be az országba északi irányból.

Ekkor még csak egy-két kósza villámot produkált az aktívabb része, nem igazán láttuk értelmét foglalkozni vele. Egy fél óra elteltével azonban fordult a kocka. A rendszer aktívabbá vált, egyre több távoli villanás jelezte a változást.

Autóba ültünk és magasabb, nyugati irányba jó kilátással bíró helyet kerestünk. Itt sikerült pár távoli lecsapót elcsípni, de sajnos az egyre erősödő zápor és szél keveréke hamar az autó fogságába zavart minket.

A rendszertől kicsivel távolabb autóztunk, ahol egy tíz perc üldögélést követően az eső elcsendesedett. Ekkor alig-alig láttunk pár villogást a rendszerben, de hamarosan újabb változás történt. Újabb aktív cella alakult a hátoldalán, fényes percek következtek…

Kicsit közelebb próbáltuk hozni a villámokat, de amilyen gyorsan felépült, olyan gyorsan ki is pukkadt a barátunk..

A csapadékhullás szinte percenként változott…az egyik pillanatban hatalmas cseppekben csepergett az eső, a következőben teljes csend uralkodott. Nagyon jó helyen voltunk, szinte karnyújtásnyira előttünk születtek az aktív tornyok. Valamikor jéghideg, vízpermettel tarkított szél ért el minket a zivatarok felől, amit rövid időn belül meleg, enyhe légtömeg váltott az ellenkező irányból. Eszméletlen hangulata volt ennek az éjszakának, fáradtságunk ellenére nem nagyon akartuk otthagyni ezt a felejthetetlen pillanatot. Az utolsó aktívabb cella valamivel közelebb alakult ki hozzánk, ekkor készültek a legszebb fotók is.

Hidegörvény zivatarai 2. (2021.05.31.)

A tegnapi naphoz hasonlóan, ma újabb zivatarokat szült a felettünk tekergő hidegörvény. Az első zivatart, a kora délutáni órákban Hatvan közelében kísértük figyelemmel. Ekkor még viszonylag zárt felhőtakaró jellemezte az égboltot, inkább beágyazott formában jelentkeztek a záporok és zivatarok.

Zivatar a Mátra irányába

A második hullámot már jóval tisztább idő előzte meg, a szikrázó napsütés kiváló feltételt teremtett a konvektív cellák létrejöttéhez. Valamikor négy óra magasságában erőteljes keletkezés volt megfigyelhető az északi horizonton, látványos üllő jelezték a zivatarok kialakulását.

Szépen fest észak felé

A zivatar egyre közelebb kúszott hozzánk, a radarkép alapján is folyamatosan erősödött.

A meleg levegő igen jó hatással volt rá, egyre látványosabb felhőzetet épített maga körül.

Még mindig erősödik
Már a kertek alatt..

Ezt követően autóba ültünk, és pár kilométerrel délebbre hajtottunk. Szurdokpüspöki határából újra szemügyre vettük a cellát, ekkor már mindenfelé erőteljes keletkezés volt megfigyelhető, sötét felhőalapok alakultak minden irányba.

Az életet adó esőcseppeket néha huncut napsugarak világították meg, ennek fényében olykor egy portyázó héja is felbukkant.