Tegnap délután heves, néhol látványos peremfelhőket is produkáló szupercellás zivatarok érkeztek az országba délnyugati irányból. A szupercellás zivatarok leginkább a délnyugati határvidéken öltöztek látványos ruhába, az ország középső részében a hatalmasra dagadó konvektív rendszerbe ágyazva forogtak minden irányba.
A következő radar animáción is nagyon jól kivehető, hogy egy, a Duna-Tisza között kialakult cella (még a rendszert megelőzően) egyszer csak kettéválik, majd a két különálló forgó zivatar teljesen ellentétes irányba folytatja útját. Az egyre északabbra nyomuló rendszerben megfigyelhető volt több ilyen forgó mozgást végző szupercella.
Mi valamikor a zivatar kettéválását követően érkeztünk a térségbe. Mivel a cellák üllői jóval megelőzték azok érkezését, viszonylag hamar érkeztünk csapadékos területre, sajnos későn. A cellák gyorsan eltűntek a radarról, nem volt szerencsénk. Kerestünk egy viszonylag jó kilátással bíró területet, letáboroztunk. Az eső folyamatosan hullott, a rendszer egyre közelebb araszolt hozzánk.
A délnyugati horizonton egy-két lecsapó villám jelent meg melyek elképesztően hosszú kisülési időt produkáltak. Egyes lecsapók 2-3 másodpercig is láthatók voltak, félelmetes látvány volt. Mivel az eső esett és világos is volt, egy pulóver és ND szűrő segítségével próbáltunk elcsípni egy ilyen villámot. Kb. 10 perc kellett ahhoz, hogy a lent látott fotó elkészüljön, de az egyre erősebben hulló csapadék miatt nem is próbálkoztunk tovább.
Eközben a radaron jól kivehető volt, hogy egy balos irányt felvevő cella érkezik hozzánk hamarosan. Nagyon reménykedtünk abban, hogy aktív állapotban láthatjuk majd de nem így történt. Amint a közelébe értünk ő is legyengült, bár a rendszerbe ágyazott hátoldalát még sikerült megfigyelnünk.
A képen jól látható, hogy csapadékhullás indult a döglődő cella mezociklonjából, percek múlva semmivé lett.
A második kudarc után hazafelé indultunk, úgy éreztük ez nem a mi napunk. A konvektív rendszer legaktívabb része eközben egyre közelebb került hozzánk, gyorsan mozgó felhők, viharos széllökések jelezték érkezését.
Mivel a csapadék nagy területet érintett nem próbálkoztunk a látványos villámok fotózásával. Lassú tempóban hazafelé indultunk, így élveztük az erős fény kíséretében cikázó lecsapók látványát, a felhőszakadás és szél dübörgő robaját…szép élmény volt.