Egy hajnali villámshow kábulatában (2019.08.23.)

Egyik “kedvenc nyári élményeim” közé tartozik az a hajnal, amikor egy közeli lecsapó villámot kísérő mennydörgés vibráló moraja felébresztett álmomból. Kipattantam az ágyból majd próbáltam eldönteni, hogy álmodom-e vagy ez a valóság? Ezen pillanat “legszebb” része ahogyan kómás állapotban, sötétben, egy szál gatyában kirontok a házunk valamelyik fedezéket nyújtó szegletébe, majd pár perc elteltével jön a felismerés… talán az ellentétes oldalon kellene a villámokat keresni, rossz helyen vagyok…

Átvánszorgok, miközben az érkező cella hideg kifutószelének hűtőhatása már érződik a takaró által felmelegített bőröm minden négyzetcentiméterén. Pár hideg esőcsepp is társul a keverékhez ami még inkább rádöbbent arra, hogy érdemes lett volna ruhát is húzni a hirtelen jött villámfotózáshoz. A következő pillanatban egy vakító villanással felruházott cikcakk és az azt kísérő dübörgő robbanás feledteti velem a kellemetlen mellékhatásokat, élvezni kezdem a látványt. Alig telik el egy perc és a nyugat felől érkező természet szülte ébresztőóra a fejem fölé kúszik, szakadni kezd az eső. A szél is egyre erősebben fúj, csupasz lábamon patakokban folyik a víz, papucsom cuppogó hangokat hallat. Gyors léptekkel a ház másik oldalára csoszogok, és a tető által védett aprócska területen felállítom a háromlábút. Nem kell sokat várnom, egy csodaszép lecsapó villám mutatja meg magát a keleti oldalon.

Az első fotó

Kisülés kisülést követ és nappali világosság kíséri a látványos égi játékot.

Több csodaszép lecsapó is kíséri a zivatart

A szél szép lassan elcsendesedik, az eső is eláll, a parádé azonban tovább folytatódik. A lábam teljesen áthűlt, kicsit remegek, is de nem igazán érdekel. A természet páratlan csodája teljesen megbabonáz, kizárom a negatív hatásokat, extázisba esek.

Lassan pirkadni kezd, fázom, de a villámok tovább cikáznak. A színek megváltoznak, a villámok új köntösbe bújnak. Már csak ritkán látni kisülést, egyre inkább vágyom a szoba melegére.

Nem bírom tovább…álmos vagyok, nyűgös vagyok, szomjas vagyok, fázom, le akarok feküdni. A lecsapó villámokat már nem nagyon látni, ezért eldöntöm, hogy megvárom az utolsót. Egyre világosodik, és az utolsó kisülés árnyékában elbúcsúzunk egymástól.

Az utolsó villám

Az állványt gyors mozdulatokkal összezárom, kihűlt csupasz testemet a bejárati ajtó felé vonszolom. Az ajtón belépve megcsap a szoba melege, nagyon jó esik. Végre lefekszem, de aludni már nem igazán tudok. A szemem becsukva még mindig a villámfényeket látom és a takaró melege kíséretében jól eső érzéssel gondolok vissza a mögöttem álló fél órára…

Következő bejegyzésünkben egy reggeli órákban kipattanó cella kontrasztos felhőzetét láthatjátok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük