Csapatunkkal történt 2024-ben kategória bejegyzései

Egyetlen nap, három csodás élmény – A hajnali szupercella (2024.06.10.) 1. rész

Bár az első, számunkra legszebb élményt adó zivatarrendszer igazából már éjfél előtt feltűnt a horizonton, a földöntúli pillanatokat leginkább hétfő hajnalban éltük meg. Ez a folyamatosan világító, stroboszkóp fényét idéző szörnyeteg látható villámokkal ugyan nem kecsegtetett, a látvány és az élmény azonban minden várakozást felülmúlt.

Mivel nem akartuk a szupercellát kísérő elemek támadásának kitenni magunkat, a kelet felé robogó tömb déli oldalára autóztunk. A folyamatos villogások közepette érkező heves zivatarról készült első képen már jól látható volt, hogy igazi csodával lesz dolgunk.

A cella egyre közelebb került. A folyamatos villámtevékenység szinte állandó fénnyel világította meg ezt a szépséget, a hosszan exponált képeken ezért igen elmosódott hatást keltett bámulatos felhőzete. Ettől függetlenül a látvány és élmény tekintetében felejthetetlen perceket éltünk át, de beszéljenek helyette a képek:

A következő diasoron a fejünk fölé kúszó peremfelhő legjobb pillanatait mutatjuk meg, lenyűgöző élmény volt.

A folyamatosan termelődő endorfinok extázist előidéző hatása alatt egy kis „keménykedésre” is volt időnk, megmutattuk a természet erőinek, hogy mi nem futamodunk meg, szeretettel és tisztelettel fogadjuk az Ő teremtményeit. 🙂

Végezetül a szokásos panoráma, amin jól látható a peremfelhő bámulatos struktúrája.

Egy szépséges panoráma

Bár a szupercella hátoldalát csak rövid ideig láthattuk, ettől függetlenül félelmetes felhők rajzolódtak ki a folyamatos villámfényben.

A legnagyobb pusztítást Bátonyterenye településén okozta a vihar, ahol fákat csavart ki, autókat tört össze, tetőket vitt le a hatalmas erejű kifutószél. Nagyobb, 2cm-t meghaladó jégméretről is kaptunk információkat, de erről sajnos képeket nem tudunk mutatni.

A képek forrása: idokep.hu

A következő látványosságra nem kellett túl sokat várni, ugyanis a reggeli órákban egy újabb rendszer érte el térségünket, amely ismét egy nagyon egyedi peremfelhőt épített maga köré. Hamarosan folytatjuk….

A természet újabb ékköve, a csoda itt van mindig, és mindenhol (2024.06.03.)

Hogy miért is szeretjük a viharokat? Nehéz lenne azt a számtalan érzést szavakba önteni, amit a természet erejének megtapasztalása közben átél az ember, de fizikai síkon megközelítve igen egyszerű választ adhatunk erre. A világ folyamatos mozgásban van, így a viharok is ezen törvényszerűség mellet más és más formát öltenek, nincs két egyforma belőlük. Ha egy egyszerű gomolyfelhőre pillantunk az égen láthatjuk, hogy arculata minden pillanatban változik – és akárcsak a hópelyhek világában – mindegyikük egyedi és utánozhatatlan.

Ha csak ezt az egy érvet hoznánk fel az ominózus „MIÉRT” kérdésre bőven elég lenne, de nem csak erről van szó. Sokan a viharokat valami gonosz, pusztító rosszként állítják be amit nem nagyon tudok értelmezni. Ha ismét a fizikai síkot tekintjük kiindulási pontnak, talán még meg is tudom érteni ezt az érzést, hiszen házakat döntenek romba, és az ember számára értékes/fontos dolgokat pusztíthatnak el. Ilyenkor mindig fel kell tenni egy alapvető kérdést: mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás? A viharok, amióta ez a bolygó létezik, szerepet játszottak a természet alapvető működésében. Az univerzum, a bolygónk, a természet, de még az emberi test is egy tökéletesen megalkotott, és működő rendszer. Ebben a tökéletességben ugyanolyan fontos szerepe van a viharoknak mint a tűznek, víznek vagy levegőnek. Ha ezt el tudjuk fogadni, és nem csak a negatív tulajdonságokat akasszuk rá a természet erőire, talán másképp tudunk majd rájuk tekinteni.

Számtalan hozzászólást olvastam már olyan hangvételben, hogy hogyan lehet egyáltalán örülni olyan hevesebb viharnak ,ami egy településen pl. komoly károkat okozott. Az ok egyszerű, maga a természetességük. Mivel a természet része, így ebből adódóan a vihar természetes, a magyar nyelv nagyon szépen kifejezi tisztaságát. Senki se értse félre! Egy viharokat szerető ember nem más kárának örül, egész egyszerűen megszólítja őt egy belső hang, a természettel való harmónia ősi nyelve. A viharok ereje, szépsége, változatos megjelenése, és a közelükben átélt földöntúli élmény közelebb viszi őket a teremtőhöz, a fizikai síkon megélt élményeken túl valami egészen más energiák birtokába jutnak.

Igen, az élővilágban is okoz „károkat” egy hevesebb vihar, de ezeket a sebeket a bolygó „immunrendszere” hamar befoltozza, nem kér érte pénzt, sem aranyat. Ha egy embernek anyagi kára keletkezik, annak helyreállítása már egészen másképp történik, sajnálat és bánat övezi a bekövetkezett helyzetet, ami a természetben nem létezik. A természet gyógyereje tökéletes, az ember alkotta rendszer azonban már más tészta.. A kérdés, hogy a viharok vagy a természet erői gonoszak, vagy a mi rendszerünk tökéletlen? A választ mindenki magában keresse, ne a médiában vagy a tudományban.

Ennek fényében vezetném fel azt a csodálatos élményt, amit kettő nappal ezelőtt Hatvan közelében átéltünk. Nem csak a látvány volt az, ami miatt maradandó élményt hagyott bennünk a vihar, hanem az az energia áramlás, ami érkezése előtt jelen volt a levegőben. Ezt leírni nem lehet, ezt érezni kell.

Amit azonban meg tudunk osztani veletek, az a fényképező által is rögzített pár fotó. A képeknek azért van hatalmas erejük, mert rájuk tekintve fel tudjuk eleveníteni az akkor látottakat, felidézni azt az érzést amit akkor megtapasztaltunk. Ezért fontos a dolgokat megélni, és nem képeken nézegetni. A kép igazából a kép készítőjének adja vissza az élményt, a kívülálló ember csak annak „felületes” szépségét látja, a valóság csak egy kósza darabját kapja meg. Ezért mindenkit arra ösztönzök, hogy ne csak a képeket nézegessétek a facebookon, ne csak a filmek előtt üljetek a fotelben, hanem menjetek ki a természetbe, és éljétek meg a pillanatot!

Akkor jöjjenek a képek, szépen sorjában. Az első képen az érkező rendszer láthatjátok, ahol már látható a távoli peremfelhő.

Közeledik

Pontosan 10 perc elteltével már jó látható volt, hogy igazi csoda születik előttünk, nagy szerencsénkre egy lecsapó villám is segített a kép elkészítésében.

A következő perceket leírni már nagyon nehéz lenne. A csúcsra robbant energiatöbblet, és az ehhez kapcsolódó földöntúli látvány hatása önkívületi állapotba emelt, csodálatos periódus következett.

Ebben az időszakában a villámok csak viszonylag kis számban cikáztak a medúza szoknyája alatt, így a rövidke idő miatt igen nehéz volt látványos fotót elcsípni. Ilyen villámmentes időszakban készült a következő panoráma, amin jól látható a rendszer bámulatos struktúrája.

A medúza bekebelezi Hatvan városát

Mivel csúcskategóriás fotómasinákkal és objektívekkel nem rendelkezünk, viszonylag hosszan exponált képeket csináltunk ami a felhők elmosódásán is jól látható.

A nagy kapkodások közepette viszonylag sok képet sikerült készítenünk,

nem is igazán tudnék közülük választani, hiszen minden pillanat egyedi, és megismételhetetlen.

Amint a csapadék és a kifutószél távozásra kényszerített, próbáltunk a rendszer elé kerülni, de nem sok előnyre tudtunk már szert tenni. A peremfelhőről készült utolsó felvétel Sámsonháza térségében készült, ahol egészen másképp festet mint azelőtt.

Ebben az időszakban sikerült pár villámfotót is készíteni, de ennek az éjszakának nem ez volt az igazi fénypontja.

Egy igen bámulatos éjszakát tudhatunk magunk mögött, ezért mindenképp érdemes volt a természet közelségében töltenünk ez az időszakot. Köszönjük!

Lőrincz Norbert

Lassú mozgású multicellás zivatar, egy elcsípett lecsapóvillám (2024.05.29.)

Újabb zivatarok hoztak kiadós csapadékot a Mátra térségébe. A képeken látott multicellás rendszer igen lassan érkezett Salgótarján irányából, ahol hatalmas mennyiségű esőt és jeget szórt a város déli részére.

Én a Cserhát irányából készítettem pár fotót az érkező rendszerről,

melynek „frontján” újabb és újabb congestus-ok alakultak.

A következő képeken látható sötét felhőalapok cseresznye nagyságú jeget hoztak Szurdokpüspöki térségére,

de a time-lapse anyagot rögzítő masinának egy lecsapóvillámot is sikerült megörökítenie.

Hatalmas esőbombák, furcsa szivárványok (2024.05.23.)

A természet csodáinak tárháza egyszerűen kifogyhatatlan. A mai napon ismét felejthetetlen pillanatokkal ajándékozott meg a Szent Anyatermészet, ezért is ismételgetem állandóan, hogy nézzetek fel mindig az égre!

Már a délelőtti órákban kontrasztos gomolyfelhők úsztak a mélykék égbolton,

melyek közül páran látványos felhőszakadást produkáló zivatarfelhőkké alakultak át.

Az első, igen látványos szivárvány 16:19 perckor tűnt fel a keleti horizonton. Mivel még viszonylag magasan volt a nap, a szivárvány igen alacsony ívben tűnt fel a horizont felett, igen érdekesen festett a kontrasztos égbolton. Kicsinyke magasságának köszönhetően még zoomolva is egy könnyedén elfért a fotón,

normál 18 mm-es távolság mellett pedig testvére is majdnem, szinte teljes szélességében a képre került.

A látványt ez zoom-olt panorámával próbáltam még közelebb hozni, így sem festett rosszul.

Az esti órákhoz közeledve egy újabb kis szépség tűnt fel ugyan ebbe az irányba. Ez az apróság a gyenge csapadéksávot megvilágító kósza napsugár fényében ragyogott a távoli mobiltorony felett, ő is bámulatosan festett.

A felhőszakadások következtében sokfelé hömpölygött a víz, de a Cserhát térségében néhol házakat és utakat is maga alá temetett a hirtelen lezúduló csapadék.

Hatalmas üllő, pici mamma, próbálkozó peremfelhő (2024.05.25.)

Inkább látványos, de semmiképp sem heves zivatar érte el tegnap délután térségünket. A hozzánk déli irányból érkező cella Hatvan környékén még igencsak pirosas színben pompázott az aktuális radarképen, a Cserhát térségébe érve sajnos sokat veszített erejéből, a magasban futó szelek már nem repítették tovább viszonylag hosszú útján.

Itt volt talán a legszebb, még villámokat is sűrűbben eregetett

A Cserhát fölé kúszva még egy gyengécske peremmel is bepróbálkozott,

Pofás

a fejünk fölött szétterülő üllőjében néha mammák is keletkeztek.

Cickók

Végezetük pár érdekesebb fotó, ami érdekes lehet.