Címke: zivatar

Látványosan indult a zivatarszezon

Tegnap már a délelőtti órákban gomolyfelhők emelkedtek a magasba melyekből eleinte inkább záporok, a délutáni órákban pedig egyre többfelé zivatarok is kipattantak. Ezekből a cellákból a kiadós zápor mellett apró szemű jég is szép mennyiségben hullott, az általunk megfigyelt zivatar még peremfelhőt is produkált Hatvan térségében.

A Mátra térségébe valamikor délután három óra környékén érkezett ez a záporokból álló csoport amely viszonylag meleg, 16 fokos levegővel találkozott ebben a régióban. Ennek hatására szemmel látható keletkezés kezdődött, egyre sötétebb felhőalapok örvénylettek előttünk.

Bámulatos örvénylés

Nem sokat időzhettünk ezen a helyen mivel hatalmas cseppek kezdtek minket ostromolni. Autóba pattantunk és próbáltunk a fejlődésben lévő cella elé kerülni. Hatvan városa előtt parkoltunk le a 21-es út mellett ahol már egy egészen más látvány fogadott…

Az érkezés pillanatában
Tíz perccel később

A cella jobb oldala folyamatosan örvénylett, porszívó módjára szívta magába a viszonylag meleg levegőt, a tőlünk balra eső oldalon pedig peremfelhő épült.

A cella jobb oldala
Mintha csak nyár lenne..

Eközben a rendszer keleti oldalán egy még erőteljesebb cella alakult a radaron ezért Gyöngyös felé vettük az irányt. Hatvan és Csány között autózva hirtelen megszűnt a csapadékhullás, ekkor pillantottuk meg a másik cella látványos peremfelhőjét..

Ez már valami! 🙂

Ezen az igen jó kilátással bíró helyen le is parkoltunk, itt vártuk meg az érkező zivatart. Néha igen erőteljes lecsapóvillámok jelentkeztek, egyik hatalmas villanással csapot bele egy nem túl távoli trafóházba, félelmetes volt. A következő panoráma fotókon a cella érkezését láthatjátok…

Eközben a rendszer déli felén újabb cellák alakultak, de őket már csak hátulról fotóztuk le.

Remek kezdés, várjuk a holnapi folytatást! Time-lapse felvételek természetesen ezen a vadászaton is készültek, az év végi videóban majd láthatjátok a legjobb pillanatokat! 🙂

Emelet konvekciós zivatar (2010.08.15.)

Látványos, hullámzó alapokkal rendelkező gomolyfelhők alakították a tegnap délutáni égboltot. Az igen magas, emelt labilitási értékek hatására (K35-36) egyre több zivatar hallatta hangjár térségünkben, melyek nagyon érdekes látvány nyújtottak. 

Kisebb peremfelhőt építő zivatar a Mátra felett (2010.07.31.)

A zivataros július továbbra is kitart, a múlt szombaton egy kisebb peremfelhőt dagasztó zivatar hallatta hangját a Mátra ormai felett. Ez a cella szintén házhoz jött, így nem igazán kellett a zivatar nyomába szegődnünk.

Eközben az északi irányban is kiépült egy újabb zivatar, körbe zártak minket az életet adó esőbombák.

Teraszunkról nézve… (2010.07.23.)

Ülsz a melegre hevült teraszon miközben a tücskök hangosan ciripelnek, jéghideg sört szorongatsz a kézben, eközben a Mátra felett egy látványos Cb tör a magasba…ez igen…ez így a tökéletes!

Így indult a tegnap este,

de a folytatás is ugyanolyan csodálatos hangulatban folytatódott. A szürkületet elérve a fent látott zivatarfelhő teteje egyszer csak szikrázni kezdett,

de nem sokkal később már látványos lecsapók díszítették a sejtelmes horizontot.

Ennek örömére még egy sört felpattintottunk, és élveztük a dörgések csilingelő morajlását. Bámulatos este, felejthetetlen éjszaka, már ki tudja hanyadjára…köszönjük! 🙂

Lélegzetelállító, világító éjszakai Cb-k (2010.07.21.)

Hihetetlen látványban volt részünk a múlt éjjel. A Cserhát felett kialakult zivatarfelhők folyamatos keletkezését valami bámulatos villámshow kísérte, egyszerűen lenyűgöző volt az élmény. A Cumulonimbus felhők szinte folyamatosan villogtak a tiszta, csillagos ég háttere előtt, felejthetetlen és egyben leírhatatlan amit láttunk.

A villámok nagy része ugyan takarásban volt a felhők sűrűjében, de volt pár huncut kisülés, amelyik teljesen véletlenszerűen kikukucskált a hatalmas tornyok öleléséből.

Az első galériában látott képeket jómagam Pásztón,

míg a második válogatásban Laci barátom képeit láthatjátok, aki Salgótarjánból fotózta a villogó cellákat.