Címke: peremfelhő

Egyetlen nap, három csodás élmény – A hajnali szupercella (2024.06.10.) 1. rész

Bár az első, számunkra legszebb élményt adó zivatarrendszer igazából már éjfél előtt feltűnt a horizonton, a földöntúli pillanatokat leginkább hétfő hajnalban éltük meg. Ez a folyamatosan világító, stroboszkóp fényét idéző szörnyeteg látható villámokkal ugyan nem kecsegtetett, a látvány és az élmény azonban minden várakozást felülmúlt.

Mivel nem akartuk a szupercellát kísérő elemek támadásának kitenni magunkat, a kelet felé robogó tömb déli oldalára autóztunk. A folyamatos villogások közepette érkező heves zivatarról készült első képen már jól látható volt, hogy igazi csodával lesz dolgunk.

A cella egyre közelebb került. A folyamatos villámtevékenység szinte állandó fénnyel világította meg ezt a szépséget, a hosszan exponált képeken ezért igen elmosódott hatást keltett bámulatos felhőzete. Ettől függetlenül a látvány és élmény tekintetében felejthetetlen perceket éltünk át, de beszéljenek helyette a képek:

A következő diasoron a fejünk fölé kúszó peremfelhő legjobb pillanatait mutatjuk meg, lenyűgöző élmény volt.

A folyamatosan termelődő endorfinok extázist előidéző hatása alatt egy kis „keménykedésre” is volt időnk, megmutattuk a természet erőinek, hogy mi nem futamodunk meg, szeretettel és tisztelettel fogadjuk az Ő teremtményeit. 🙂

Végezetül a szokásos panoráma, amin jól látható a peremfelhő bámulatos struktúrája.

Egy szépséges panoráma

Bár a szupercella hátoldalát csak rövid ideig láthattuk, ettől függetlenül félelmetes felhők rajzolódtak ki a folyamatos villámfényben.

A legnagyobb pusztítást Bátonyterenye településén okozta a vihar, ahol fákat csavart ki, autókat tört össze, tetőket vitt le a hatalmas erejű kifutószél. Nagyobb, 2cm-t meghaladó jégméretről is kaptunk információkat, de erről sajnos képeket nem tudunk mutatni.

A képek forrása: idokep.hu

A következő látványosságra nem kellett túl sokat várni, ugyanis a reggeli órákban egy újabb rendszer érte el térségünket, amely ismét egy nagyon egyedi peremfelhőt épített maga köré. Hamarosan folytatjuk….

A természet újabb ékköve, a csoda itt van mindig, és mindenhol (2024.06.03.)

Hogy miért is szeretjük a viharokat? Nehéz lenne azt a számtalan érzést szavakba önteni, amit a természet erejének megtapasztalása közben átél az ember, de fizikai síkon megközelítve igen egyszerű választ adhatunk erre. A világ folyamatos mozgásban van, így a viharok is ezen törvényszerűség mellet más és más formát öltenek, nincs két egyforma belőlük. Ha egy egyszerű gomolyfelhőre pillantunk az égen láthatjuk, hogy arculata minden pillanatban változik – és akárcsak a hópelyhek világában – mindegyikük egyedi és utánozhatatlan.

Ha csak ezt az egy érvet hoznánk fel az ominózus „MIÉRT” kérdésre bőven elég lenne, de nem csak erről van szó. Sokan a viharokat valami gonosz, pusztító rosszként állítják be amit nem nagyon tudok értelmezni. Ha ismét a fizikai síkot tekintjük kiindulási pontnak, talán még meg is tudom érteni ezt az érzést, hiszen házakat döntenek romba, és az ember számára értékes/fontos dolgokat pusztíthatnak el. Ilyenkor mindig fel kell tenni egy alapvető kérdést: mi volt előbb a tyúk, vagy a tojás? A viharok, amióta ez a bolygó létezik, szerepet játszottak a természet alapvető működésében. Az univerzum, a bolygónk, a természet, de még az emberi test is egy tökéletesen megalkotott, és működő rendszer. Ebben a tökéletességben ugyanolyan fontos szerepe van a viharoknak mint a tűznek, víznek vagy levegőnek. Ha ezt el tudjuk fogadni, és nem csak a negatív tulajdonságokat akasszuk rá a természet erőire, talán másképp tudunk majd rájuk tekinteni.

Számtalan hozzászólást olvastam már olyan hangvételben, hogy hogyan lehet egyáltalán örülni olyan hevesebb viharnak ,ami egy településen pl. komoly károkat okozott. Az ok egyszerű, maga a természetességük. Mivel a természet része, így ebből adódóan a vihar természetes, a magyar nyelv nagyon szépen kifejezi tisztaságát. Senki se értse félre! Egy viharokat szerető ember nem más kárának örül, egész egyszerűen megszólítja őt egy belső hang, a természettel való harmónia ősi nyelve. A viharok ereje, szépsége, változatos megjelenése, és a közelükben átélt földöntúli élmény közelebb viszi őket a teremtőhöz, a fizikai síkon megélt élményeken túl valami egészen más energiák birtokába jutnak.

Igen, az élővilágban is okoz „károkat” egy hevesebb vihar, de ezeket a sebeket a bolygó „immunrendszere” hamar befoltozza, nem kér érte pénzt, sem aranyat. Ha egy embernek anyagi kára keletkezik, annak helyreállítása már egészen másképp történik, sajnálat és bánat övezi a bekövetkezett helyzetet, ami a természetben nem létezik. A természet gyógyereje tökéletes, az ember alkotta rendszer azonban már más tészta.. A kérdés, hogy a viharok vagy a természet erői gonoszak, vagy a mi rendszerünk tökéletlen? A választ mindenki magában keresse, ne a médiában vagy a tudományban.

Ennek fényében vezetném fel azt a csodálatos élményt, amit kettő nappal ezelőtt Hatvan közelében átéltünk. Nem csak a látvány volt az, ami miatt maradandó élményt hagyott bennünk a vihar, hanem az az energia áramlás, ami érkezése előtt jelen volt a levegőben. Ezt leírni nem lehet, ezt érezni kell.

Amit azonban meg tudunk osztani veletek, az a fényképező által is rögzített pár fotó. A képeknek azért van hatalmas erejük, mert rájuk tekintve fel tudjuk eleveníteni az akkor látottakat, felidézni azt az érzést amit akkor megtapasztaltunk. Ezért fontos a dolgokat megélni, és nem képeken nézegetni. A kép igazából a kép készítőjének adja vissza az élményt, a kívülálló ember csak annak „felületes” szépségét látja, a valóság csak egy kósza darabját kapja meg. Ezért mindenkit arra ösztönzök, hogy ne csak a képeket nézegessétek a facebookon, ne csak a filmek előtt üljetek a fotelben, hanem menjetek ki a természetbe, és éljétek meg a pillanatot!

Akkor jöjjenek a képek, szépen sorjában. Az első képen az érkező rendszer láthatjátok, ahol már látható a távoli peremfelhő.

Közeledik

Pontosan 10 perc elteltével már jó látható volt, hogy igazi csoda születik előttünk, nagy szerencsénkre egy lecsapó villám is segített a kép elkészítésében.

A következő perceket leírni már nagyon nehéz lenne. A csúcsra robbant energiatöbblet, és az ehhez kapcsolódó földöntúli látvány hatása önkívületi állapotba emelt, csodálatos periódus következett.

Ebben az időszakában a villámok csak viszonylag kis számban cikáztak a medúza szoknyája alatt, így a rövidke idő miatt igen nehéz volt látványos fotót elcsípni. Ilyen villámmentes időszakban készült a következő panoráma, amin jól látható a rendszer bámulatos struktúrája.

A medúza bekebelezi Hatvan városát

Mivel csúcskategóriás fotómasinákkal és objektívekkel nem rendelkezünk, viszonylag hosszan exponált képeket csináltunk ami a felhők elmosódásán is jól látható.

A nagy kapkodások közepette viszonylag sok képet sikerült készítenünk,

nem is igazán tudnék közülük választani, hiszen minden pillanat egyedi, és megismételhetetlen.

Amint a csapadék és a kifutószél távozásra kényszerített, próbáltunk a rendszer elé kerülni, de nem sok előnyre tudtunk már szert tenni. A peremfelhőről készült utolsó felvétel Sámsonháza térségében készült, ahol egészen másképp festet mint azelőtt.

Ebben az időszakban sikerült pár villámfotót is készíteni, de ennek az éjszakának nem ez volt az igazi fénypontja.

Egy igen bámulatos éjszakát tudhatunk magunk mögött, ezért mindenképp érdemes volt a természet közelségében töltenünk ez az időszakot. Köszönjük!

Lőrincz Norbert

Haldokló 2. – Egy kipukkanó zivatarlánc látványos peremfelhője ( 2024.05.21.)

Úgy látszik idén a konvektív időszak végstádiumába került zivatarokkal hoz minket össze a Szent Anyatermészet, de kicsit sem bánjuk!

Kb. egy héttel ezelőtt látványos peremfelhőt felvonultató zivatarlánc érkezett kicsiny országunkba, melyről sok-sok képet láthattunk a különböző meteorológiai támájú oldalakon. A rendszer a késő esti/éjszakai órákban érte el Hatvan térségét, de ekkora már sokat veszített erejéből. A látvány azonban pazarnak ígérkezett, az orrunk előtt kipukkanó rendszer ugyanis csodálatos, „több polcos” peremfelhővel búcsúzott.

Bámulatosan fest

Bár ebben az állapotában már sok villámot nem eresztett ki magából, néhány kósza villanást azért még mi láthattunk.

Villanás

Mivel viszonylag gyorsan közeledett felénk a rendszer, túl sok idő nem adatott a fotózásra.

A legszebben egyébként akkor festett, amikor már szinte a fejünk fölé kúszott. A peremfelhő ekkora már több sávval is rendelkezett mind a bal,

Itt volt a legszebb

mind pedig a jobb oldalán.

Az utolsó, de legszebb pillanatai

Nem sokkal ezután szakadni kezdett az eső, és a rendszer erőteljes kifutószele távozásra kényszerített. A villámok ezután már csak igen ritkán mutatták meg magukat, ezt az utolsó képet már Jobágyi térségében készítettük.

Csodálatos éjszaka volt, várjuk a folytatást…

Heves zivatarok éjszakája (2023.08.05.)

Úgy gondolom sokáig nem fogjuk elfelejteni ezt az éjszakát. Nem csak azért, mert futószalagon érkeztek hozzánk a brutális kísérőjelenségeket produkáló cellák, hanem azért is, mert egy perc pihenésre sem volt időnk. Zombi állapotban fotóztunk végig több mint négy óra hosszát, miközben viharos kifutószelek, és közeli lecsapóvillámok sorozata akart minket a meleg ágyikóba kényszeríteni…nem sikerült nekik. 🙂

Mivel borítékolható volt, hogy az éjszaka folyamán erőteljes zivatartevékenység veszi kezdetét, a radarra tapadva figyeltük az alakuló cellákat.

Laci barátom már a Salgótarjántól nyugatra elvonuló, felvezető zivatar villámaiból is elcsípett pár gyönyörűséget, miközben én próbáltam leküzdeni a testemen úrrá levő fáradtságot, és a fotós cuccaim után kutattam (nem volt egyszerű).

Az első és egyben legerősebb zivatar 1:30 körül érte el Pásztó térségét délnyugati irányból, amelyet két másik is követett.

Hajnali fél kettő környékén látványos peremfelhő jelent meg a délnyugati horizonton.

Az első cella , 1:30-kor

Barátunk eszeveszett sebességgel száguldott felénk, miközben folyamatos villámtevékenység világította be az egyre látványosabb peremfelhőzetét.

5 perc elteltével

A következő pár perc történéseit a következő galéria foglalja össze, izgalmas időszak volt az egyszer biztos.

Mivel a házunktól kb. 500m-re egy kisebb domb tetején tartózkodtam, a hirtelen támadt kifutószél futásra kényszerített. Ekkor a peremfelhő már karnyújtásnyira volt csak tőlem, egyre félelmetesebb pillanat következett.

Futás!

Gyors léptekkel szaladtam a fedezéket nyújtó filagóriába, amely házunk mellett található. Hatalmas szél támadt, brutális percek következtek. Folyamatos lecsapóvillámok, tomboló szél és felhőszakadás kavalkádjában húzódtam egyre beljebb az eső elől, félelmetes volt.

A radaron egy erőteljes szörnyeteg rajzolódott ki, ami pont a fejünk fölé érve került ereje teljébe.

Amint csendesedni kezdett, a hátoldalát díszítő villámokból próbáltam elkapni párat, mivel az érkezését kísérők szinte mindegyike rejtve maradt. Ekkor vettem észre, hogy a következő cella is ideért, a zivatarok össztüzében próbáltam villámokat lencse végre kapni.

Volt itt minden… erőteljes, a közelben lecsapó villámok,

az üllőkben látványosan végigfutó felhővillámok garmadája.

Valami csodálatos égi parádé szemtanúja lehettem, nem győztem betelni a látvánnyal.

A Pásztó felett átvonuló fenevad Salgótarján felé vette az irányt, ahol Laci barátom tárt karokkal várt rá. A korlátozott kilátás ellenére látványos kisüléseket sikerült megörökítenie, pedig a viharos szélben erőteljesen az állványba kellett kapaszkodnia.

A számtalan csodát felvonultató percek közepette észre sem vettem, hogy világosodni kezdett. Tőlünk délre azonban egy új cella volt születőben, melynek csapadéksávját már könnyebb volt megörökíteni az egyre több fénynek köszönhetően.

Az igazi csemege csak ez után kezdődött. Az érkező zivatar brutális támadást indított a föld felé, félelmetes lecsapó villámok hagyták el masszív felhőzetét.

Az egyik pillanatban vakító fény égette ki a retinámat, hatalmas reccsenés közepette ugrottam a mellettem lévő filagória fedezékébe. ( nem mintha bármit is jelentett volna ez az egész.. 🙂 ) A fényképező masinka látóterébe sajnos nem volt benne teljes egészében a közelben lecsapó villám, de a sejtelmes mellékágból jól érzékelhető, hogy igencsak közel csókolta meg a Szent Anyaföldet.

Az eső hirtelen, erőteljes intenzitással érkezett. A villámok minden irányból hallatták sistergő morajukat, testem minden zegzugában libabőrös lettem. Amikor tovább állt, egy utolsó villámot még sikerült elcsípnem a hátoldalból.

Bár délen egy újabb cella építette fel magát,

már nem volt idő rá, indulnom kellet. Kevesebb mint egy órám volt elkészülni mivel indultunk a Magas-Tátrába, várt minket a hegy szelleme, a pozitív energiák simogatása. Fáradtan, de megannyi élménnyel mögöttem kullogtam be a meleg szobába, sosem felejtem el ezt az éjszakát!

A fotózás közepette végig a kezemben szorongattam a videó kamerát is, amelyet a napokban volt lehetőségem végignézni. Annyira tetszett némelyik felvétel, hogy úgy döntöttem, egy rövidfilmet fogok készíteni belőle. Szóval legyetek türelemmel, hamarosan elkészül majd az is…csak győzzétek kivárni! 🙂

A lehullott csapadék mennyisége megdöbbentő volt, hajnali 2, és reggel 6 óra között 70 mm eső hullott Pásztón, és szintén 70 mm Salgótarjánban, mindösszesen 4 óra leforgása alatt.

Köszönöm, hogy elolvastátok a bejegyzést, csodákkal teli szép napokat kívánunk mindenkinek!

Norbi és Laci

A mezőtúri szépség (2023.07.13.)

Igen változatos nap volt a 13-a, hiszen már a hajnali órákban halk morajlások kergettek ki a meleg ágyból. Ebben a kómás állapotban túl sok mindenre nem voltam képes, még egy rövidnadrág magamra ráncigálása is hatalmas feladatnak bizonyult. A fényképezőgép felkutatása sem volt egyszerű, csoda, hogy egyáltalán sikerült képet készítenem a jövevényről. Mire a fotózáshoz szükséges állapotot végre elérte az agyam, rendszer peremfelhője már a fejem fölé kúszott, amit két életlen valamin azért sikerült megörökítenem.

Hatalmas kínlódások közepette végre sikerült élesebbre állítanom a masinát, de ekkora a villámok már ritkábban mutatkoztak, egyetlen felhővillámot sikerült csak lencse végre kapnom.

Az első, az utolsó, az egyetlen.. 🙂

A reggeli órákban, a legszebb dolgokat produkáló rendszer haladt át a déli országrészben. Ennél a látványosságnál sajnos nem tudtunk ott lenni, csak a szebbnél-szebb képeket mazsolázgattuk a különféle weboldalakon. Ebben az időszakban a Mátra térségében „hullámzó felhők” jelezték, hogy heves zivatarok tombolnak tőlünk déli irányba.

Hullámok

Ezt követően nagy reményekkel vártuk a délután történéseit. Az előrejelzések alapján úgy döntöttünk, hogy valahol az Alföldön várjuk meg az érkező rendszert, végül Mezőtúr határába vertünk tábort.

A radarképek alapján nem voltunk túl lelkesek, mivel a vártnál jóval gyengébben festett az érkező rendszer. Egyre negatívabban láttuk a dolgokat, de úgy döntöttünk nem mozdulunk a helyünkről, tovább várunk.

A késő délutáni órákban végre megpillantottunk valamit a távoli horizonton. Egyre jobban látni lehetett, hogy egy erőteljesebb peremfelhő tart felénk, végre elérkezett az igazság pillanata.

Ettől fogva igen gyorsan peregtek az események. Végre kipakolhattuk a cuccokat, és izgatottan vártuk az elkövetkező perceket.

Érkezés
Felkészültünk, gyere Baby! 🙂

A következő perceket már nem szeretném nagyon kommentálni, a panoráma fotókból készült legjobb képeket időrendi sorrendbe helyezve mutatjuk meg nektek.

A következő válogatásban a nem panoráma fotókból készítettünk egy galériát.

Az adrenalin hevében egy kis „keménykedésre” is volt időnk, nagyon örültünk, hogy nem vártunk hiába. 🙂

Csak keményen!

A mezőtúri kalandról egy rövidke kisfilm is készül hamarosan amit a youtube csatornánkon tekinthettek majd meg.